Hírek|

A Zöld Zugló Közösségi Klímastratégia keretein belül az önkormányzat kezdeményezésére a Bábozd Zöldre Környezeti Nevelési Egyesület július 21-én és 23-án Öko-mesekuckós bábos foglalkozást tartott két zuglói óvodában.

A zuglói Mókavár és Hétszínvirág Óvodákban bemutatott program legfőbb célja az volt, hogy a bábok, illetve az interaktív játékok segítségével megragadják a gyerekek kíváncsiságát, és finoman rámutassanak a klímatudatosság fontosságára. A program keretében a gyerekek többek között olyan fogalmakkal és helyzetekkel ismerkedhettek meg, mint a megújuló energiák, az energiatakarékosság, a közlekedésből fakadó légszennyezés és az épületek energiahasználata.

A történetek hallgatása közben Mimóval és Csipekkel, valamint jó barátjukkal Cserke Rókával és a többi bábfigurával hamar barátságot kötöttek a gyerekek. Cserke róka nem csak a zöldségekről, gyümölcsökről tud mindent, de nagyon jól ismeri az energiamanókat is. A foglalkozás során a gyerekek megtudhatták, hogyan gyűjtik be, csenik el a természettől az energiát a manók és megpróbálták közösen fülön csípni őket.

Fotó: Subits-Tóth Gergő

A résztvevők a rendezvények során színházi, művészeti és játékélményben egyaránt részesültek, a gyerekek az élményeikről rajzokat is készítettek. Ezen alkotások később nyilvánosan is bemutatásra kerülnek. A Mimó és Csipek programok kiváló alkalmat nyújtanak a szemléletformálásra, hiszen a mese és a játék nyelvén teszik érintetté a jövő generációt.

A bábos foglalkozás a Széchenyi 2020 Környezeti és Energiahatékonysági Operatív Program támogatási rendszeréhez benyújtott KEHOP-1.2.1-18-2018-000333 azonosítószámú “Közösen a Zuglói Klímastratégia kialakításáért” című pályázat keretein belül jött létre. A projekt az Európai Unió támogatásával, a Magyar Állam társfinanszírozásával valósul meg.

Comments are closed.

Close Search Window
Skip to content