Hírek|

A Zöld Zugló Közösségi Klímastratégia aktuális műhelytalálkozóján a Polgármesteri Hivatal, az önkormányzat gazdasági társaságai és intézményei vettek részt. 

Az eseményen megjelentek előbb Zugló Klímastratégiájáról hallgattak meg előadást, majd a szervezeti egységek, osztályok és gazdasági társaságok műhelymunka keretében tettek javaslatot a stratégia saját munkaterületükön történő megvalósítására. A gyakorlati lépések megvitatásán túl a résztvevők számos lehetséges együttműködési lehetőséget is feltérképeztek közösen.

A rendezvényt megnyitó Csikai Mária, az önkormányzat Pályázati Osztályának projektmenedzsere kiemelte: kérni fogják a városvezetéstől, hogy a műhelymunkán elhangzott ötletek realizálására az önkormányzat a jövő évi költségvetésébe – lehetőségeihez mérten – biztosítson fedezetet.

Fotó: Balogh Róbert

A Zöld Zugló Közösségi Klímastratégiát Beleznay Éva építész-várostervező, vezető fenntarthatósági tanácsadó ismertette meg a képzésen megjelentekkel. Mint elmondta, az éghajlatváltozás negatív hatásai tették szükségessé a Klímastratégia kidolgozását, mégpedig olyat, amelynek megvalósításában a lakosság is tevőlegesen bekapcsolódik, mert nélkülük nem lehet megfelelő eredményt elérni.

A vezető fenntarthatósági tanácsadó kihangsúlyozta, Zugló 2030-ig a károsanyag-kibocsátás 40 százalékos mérséklését tűzte ki célul. Ezt a kerület adottságainál fogva főként az önkormányzati- és magántulajdonú épületek energiahatékonyságának javításával, az energiaigények csökkentésével, az átmenő forgalom mérséklésével, az aktív közlekedési módok elterjesztésével, illetve a zöldfelületek megóvásával és sokszínűbbé tételével lehet elérni.

Beleznay Éva aláhúzta, az elkészült Klímastratégia nem a zuglói önkormányzaté, hanem minden kerületi lakosé, akikkel a városháza partnerségben kívánja elérni a célkitűzéseket, amelyek megvalósításában az önkormányzat korlátozott anyagi lehetőségei miatt fontos szerepe lesz a sikeres pályázatoknak. A vezető fenntarthatósági tanácsadó továbbá arra is kitért, hogy a Klímastratégia az emberek környezeti problémákhoz való hozzáállásán is szeretne változtatni, az idősebbeknél a szemléletváltás, míg a fiataloknál a szemléletformálás a cél.

Fotó: Balogh Róbert

Ennek kapcsán Fleisz Bálint, az ABUD Mérnökiroda projektmenedzsere bejelentette, hogy a Klímastratégia keretében 48 zuglói iskola és óvoda részvételével kezdetét vette a kerület jelenleg is futó klímavédelmi vetélkedője, a Zuglói Klíma Kupa, amely játékos formában segíti a gyerekek környezettudatos nevelését és szemléletformálását. Ez egyben azt is jelenti, hogy nagyon sok kerületi gyermeknek lesz lehetősége megismerkedni rendkívül fontos és aktuális fenntarthatósági témákkal.

A vetélkedő során a gyermekek többek között konyhakertet fognak nevelni, otthont készítenek a városi állatoknak, klímavédelmi reklámplakátot készítenek, komposztálnak és szakértői segítséggel megismerkednek a Rákos-patak élővilágával.

A Klímastratégia bemutatását követően a műhelymunka második részében az interaktív közös gondolkodásra helyeződött a hangsúly. Zugló Klímastratégiájában megfogalmazásra került egy kerületi klímabarát jövőkép, melynek megvalósulását a célok rendszere szolgálja. Ehhez kapcsolódóan a résztvevőknek közösen kellett megtalálniuk a kapcsolódási pontokat a különböző mitigációs, alkalmazkodási, és szemléletformálási célok, valamint a saját munkájuk és feladataik között.

Fotó: Balogh Róbert

A képzés a Klímastratégia kibocsátás-csökkentési céljainak elérése érdekében kidolgozott intézkedési javaslatokról szóló kiscsoportos beszélgetésekkel zárult, melyek során a szakértők a résztvevőkkel közösen feltárták, hogy hogyan lehet az erőforrásokat (pénz, HR, külső szereplők és egyéb források) a lehető leghatékonyabban hasznosítani. Emellett meghatározásra kerültek a legkorábban, akár 2021-2022-ben is megkezdhető intézkedések.

A beszélgetések és a műhelymunka eredményeit a szervezők a későbbiekben egy tájékoztató esemény keretében az önkormányzati döntéshozókkal is megismertetik.

Szervezők

A Klímastratégia első képzése a Széchenyi 2020 Környezeti és Energiahatékonysági Operatív Program támogatási rendszeréhez benyújtott KEHOP-1.2.1-18-2018-00033 azonosítószámú “Közösen a Zuglói Klímastratégia kialakításáért” című pályázat keretein belül került megrendezésre. A projekt az Európai Unió támogatásával, a Magyar Állam társfinanszírozásával valósul meg.

A teljes Zugló Klímastratégia dokumentum itt érhető el.

Comments are closed.

Close Search Window
Skip to content